Baranya

Baranyai Megyenapok Egerágon

A Magyarok Szövetsége Baranyai Szervezete megtartotta a Magyarok Országos Gyűlését beharangozó megyei nagyrendezvényét. Immáron második alkalommal született összefogás az Egerági Önkormányzattal, és így a tavalyi nagy sikerű Baranyai Kurultaj folytatásaként rendezett Baranyai Megyenapok és Magyarok Vásárát ismét az egerági focipályán rendezett IV. Keleti Népek Fesztiválja tőszomszédságában tarthattuk.

Szent Korona szertartás Szent László napján a Jakab-hegyen a Pálos kolostor romoknál

Tulajdonképp Gyurcsány Ferencnek köszönhető, hogy 2010. Napisten havának (június) 26-27. napján megvalósult ez az egész Kárpát-medencéből a Jakab-hegyre zarándokokat vonzó rendezvény.

Szent Korona szertartás a Mecsekben

2010. június 26-áról 27-ére virradóan a Mecsek egy csodaszép részén, a Jakab-hegyen Szent Korona szertartás lesz. A szertartás levezetője Papp Lajos professzor úr lesz. A szertartás végén, 27-én hajnalban a napkeltével egyidőben tartandó ökumenikus szentmisét Bátor Botond pálos rendfőnök tartja.

Pécsi Magyarok Szövetsége kirándulás a Tenkes csárdához és a Dombay tóhoz

A Pécsi Magyarok Szövetsége tagjai rendszert szeretnének csinálni a Dombay tónál piknik jellegű összejövetelből. Tavaly volt az első, ahol kipróbáltuk, hogy lehetünk ismeretlen emberek együtt. Programok, beszélgetések, ellenségesség és megosztottság nélkül.

Magyarok Vására a X. Bicsérd-Zóki Burgonyafesztiválon

A MAGYAROK SZÖVETSÉGE BARANYAI SZERVEZETE a X. Bicsérd-Zóki Burgonyafesztivál keretein belül Magyarok Vásárát szervez 2010. június 25-26-ára. A vásárra még várjuk kézművesek és termelők jelentkezését Szabó Lilla Gabriellának címezve, a portéka fényképes bemutatásával.

III. Álmosvölgyi Várjátékok

CSÍKSOMLYÓI BÚCSÚ 2010 - autóbusz indul Baranyából

Útvonalunk módosult:
Pécs - Mohács - Baja - Békéscsaba - Méhkerék - Körösfő - Korond - Székelyudvarhely - Csíkszereda - Gyimesfelsőlok

Nyílt levél a köztársasági elnök választásáról

A Magyarok Szövetsége fel kívánja hívni az egyetlen alkotmányozási jogkörrel rendelkező magyar nép figyelmét a következőkre:

Étkeztetéshez felajánlásokat várunk

A Magyarok Országos Gyűlésén szeretnénk napi egy tál meleg étellel megkínálni a segítőket, fellépőket, hagyományőrzőket és a meghívott vendégeket. Kérünk mindenkit, hogy segítsen beszerezni a szükséges élelmiszereket és eszközöket, hogy naponta legalább egyszer egy tál meleg ételt tudjunk adni azoknak, akik ingyen munkájukkal, ingyen fellépésükkel segítik, támogatják a Magyarok Országos Gyűlését. Ez azt jelenti, hogy legalább 3000 főt szeretnénk megetetni naponta.

Magyarok Vására Mohácson

Családi Tubes Nap - Örömünnep a Mandulásban

Napra pontosan egy hónappal a Legfelsőbb Bíróság döntése után - melynek értelmében a Tubes gyakorlatilag radarmentes marad - 2010. április 17-én egész napos örömünnepet tartottunk a Mandulásban.

Szent György napi rendezvény

mecsekszabolcs

Csíksomlyói búcsú 2010.

A Magyarok Szövetsége Baranya megyei csoportja buszos zarándoklatot szervez a Csíksomlyói Búcsúba. Indulás Pécsről, a Domus parkolóból, 2010. május 20-án, csütörtökön, az esti órákban.

Választási fórum Siklóson

Záró rendezvényéhez érkezett 2010. március 31-én Siklóson a Magyarok Szövetsége Baranyai Szervezete országgyűlési választási fórumsorozata. Siklóson minden eddigi baranyai rekord megdőlt, ugyanis a jelöltek fele, azaz három jelölt is megjelent, hogy a lakosságot - kérdéseinkre válaszolva - meggyőzze: ő képviselné az érdekeiket a legeredményesebben a törvényhozás házában.

Választási fórum Pécs 1. választókerületében

Harmadik, egyben utolsó pécsi állomásához érkezett választási fórum-sorozatunk 2010. március 30-án az Origó Házban. A házigazda tulajdonos saját rádiót üzemeltet, így a jelöltek nemcsak a jelenlévőkkel ismertethették meg programjukat, hanem jóval szélesebb választói körben is. Ennek ellenére ismét csak egy képviselőjelölt élt a lehetőséggel, a többiek megfutamodtak kemény kérdéseink elől.

Választási fórum Komlón

A Komlón rendezett választási fórumunkon megint csak az derült ki, hogy a képviselőjelöltek megfutamodtak a lényeget érintő kérdéseinktől: ismét csak egyetlen jelölt nézhetett bele a választók szemébe.

Választási fórum ismét Pécsett

Baranya 3. országos egyéni választókerületének képviselőjelöltjeit vártuk lakossági fórumra 2010. március 26-án Pécsett az Iparosházban.

Választási fórum Mohácson

Gyümölcsoltó Boldogasszony napján hat országgyűlési képviselőjelöltet vártunk Mohácson a BATRA-ban.

Választási fórum Baranya 2. választókerületében

Baranya 2. számú országos egyéni választókerületében, Pécsett indult el a MAGYAROK SZÖVETSÉGE BARANYAI SZERVEZETE választási fórumsorozata, 2010. március 24-én.

Tartalom átvétel