- Főoldal
- Program
- Megyék
- Szervezeti felépítés
- Megyebokor titkárok
- Települési megbízott
- Budapest
- Baranya megye
- Bács-Kiskun megye
- Békés megye
- Borsod-Abaúj-Zemplén megye
- Csongrád megye
- Fejér megye
- Felvidék
- Győr-Moson-Sopron megye
- Hajdú-Bihar megye
- Heves megye
- Jász-Nagykun-Szolnok megye
- Komárom-Esztergom megye
- Nógrád megye
- Pest megye
- Somogy megye
- Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
- Tolna megye
- Vas megye
- Veszprém megye
- Zala megye
Magyarok Országos Gyűlése - segítséget kérünk
Gönci Viki, 2010, július 26 - 11:32
A Magyarok Országos Gyűlését Bösztörpusztán idén is közösségi munkával szeretnénk felépíteni, ahogy ezt tavaly is és a 2008-as Kurultaj idején is tettük. Ehhez szükség van mindenkire, aki a munkájával szívesen hozzájárul a rendezvény sikeréhez. Július 24-én, szombaton elkezdődtek a helyszíni munkálatok, és folyamatosan tartanak a rendezvény kezdetéig.
Ha csak egy-két napra, vagy néhány órára is tud jönni valaki segíteni, várjuk szeretettel. Arra kérek mindenkit, hogy lehetőség szerint szóljon 1-2 nappal érkezése előtt. (Telefonon bármikor elérhető vagyok.) Természetesen – ahogy eddig is – nagyon örülünk azoknak is, akik csak úgy betoppannak segíteni.
A helyszínen dolgozóknak sátorhely biztosított, az étkezést pedig a tavalyihoz hasonlóan igyekszünk közösségileg megoldani.
Ha bármilyen kérdés felmerül lehetőség szerint telefonon keressenek, mert a helyszínen nincs internet, így e-mail-okra nem fogok tudni válaszolni a munkálatok ideje alatt.
Sárközy Ádám
MOGY helyszíni előkészítő munkák szervező
sarkozyadam@gmail.com
+3670-55-979-55 flotta telefon
A lista, amire még szükség van a rendezvény sikeres előkészítéséhez:
Szakemberek:
5 ács egy héten keresztül, és 15 lakatos három héten keresztül.
Munkagépek:
3 db kisteherautó vagy utánfutó
Gépi lyukfúró
Szerszámok:
Láncfűrész, akkus csavarozó, faipari kisgépek, kézi szerszámok, lakatos szerszámok, ecsetek, földmunkához kézi szerszámok és gépek, villanyszerelő szerszámok, motoros fűkaszák, fűnyíró traktor
Szükséges anyagok:
Kötél:
Kordon kötél (dupla soros) 1240 fm
Madzag 2 km
Festék:
piros 45 l
fehér 35 l
zöld 35 l
hígító 29 l
ecset 40 db
Faanyag:
Kordon oszlop 104
4 m-es festett zászlórúd 200
fél méteres cövek 500
Építkezési fa:
Ülőke, lábtartó és lépcső 5x15 cm-es palló 1950 m
Háttámla 5x5 cm-es deszka 120 m
Szögvas 40x40 mm-es 450 méter
villanyoszlop 3 db
Zászló:
kis méretű trikolor vagy árpád sávos (kb. 30x50 cm) 50
Fém:
Zártszelvény 40x20 mm-es 2160 méter
Zártszelvény 20x20 mm-es 540 méter
Kapupántcsavar Ø 8 mm, hossza 80 mm 2820 db és 2820 db anya
Zászlótartó két colos cső 20 cm - 30 db
A II. hídhoz:
15 db 10x10cm.es 6,0m hosszú fenyőgerenda ( ~ 1.0 m3)
10cm-es 1"-os deszka, 6 m.-es 60 db ( ~ 1.0 m3)
120 db ácskapocs
120-as szeg 5,0 kg
160 as szeg 3.0 kg
200 as szeg 3,0 kg
1 db alu csónak + evező (ez talán lesz a vízügytől)
30 m kötél
Cölöp verő, ( 5,-8 kg-os bunkó kalapács
1 db motoros láncfűrész
4 db ács szekerce
1 db kézi fűrész
1 db harapófogó
Szakemberek, munkások
Ács 2 fő
Segédmunkás 10 fő
Palánk várhoz:
16 db10x10cm.es 6,0m hosszú fenyőgerenda
28 db 2"-os , 20 cm es, 6 m hosszú fenyő palló
20 db 1"-os,10x10cm.es 6,0m hosszú fenyő deszka
40 db ácskapocs
160 -as szeg 10 kg
100 -as szeg 5 kg
Vizes zacskó ( tejes zacskó) 500 db
Ács 2 fő, segéd munkás 10 fő
Kút felújításhoz:
40 m 65 mm-es KPE nyomócső 12 bar. nyomásra
25 m, rozsdamentes átm. 8 mm-es acél sodronykötél
segédanyagok....
Homok 0,5 m3
Ásó- csákány-lapát
1 fő , kút szerelésben jártas vízvezeték szerelő
1 fő villanyszerelő
4 fő segédmunkás
Ivó-vízellátó vezetékhez:
3,0 m3-es hidrofor tartály 6.0 bar üzemi nyomásra, ( a térf. lehet nagyobb is )
600 m NA 110, megfelel az NA 80-as is, KMPVC, vagy KPE cső
800 m NA 65 KPE cső
Szerelvényekkel, 30 db "kiállás", kifolyó szeleppel,
1 db lökéshullám kiegyenlítő
3 db NA 110-es, NA80 ovális, vagy lapos házú éktolózár
2 db NA 80 végelzáró
T idomok, Y idom stb.
Tisztasági Vízellátás
Alacsony nyomású víztartály ( max 3 bar nyomásra, 6-10 m3 –es.
1200 m, KPE vagy KMPVC cső, min Φ60 – as.
40 db kiállás, Kiállásonkánt 10 db. zuhanyrózsával.
Zuhanyzó sátrat a megyék hozzanak. Itt patakvíz lesz.
Egyebek:
locsoló autó vagy lajt,
Utak rendezéséhez gréder
MTZ kis kotró
Billenős teherautó
Acél csövek 10-20 40 mm átmérővel
Terület kijelöléshez mészhidrát, szóró henger. (Teniszpálya szisztéma)
Bála kötöző zsinór 5000 m
300 db 3x3-as 120 cm es fakaró a kitűzéshez
Minden nemű faanyag, színpadokhoz, pavilon építéshez, stb.
Keresek geodéta kollégát, 5 fő figuránst,
Sárközy Ádám
MOGY helyszíni előkészítő munkák szervező
sarkozyadam@gmail.com
+3670-559-79-55 flotta telefon
A rendezvényről további információ: www.bosztorpuszta.hu





