Mi lesz veletek önkormányzatok?

Nyakunkon az önkormányzati választások, és a siker érdekében minden jelölt ígér minden jót mint a télapó a gyerekeknek. Akad azért néhány jelölt akik látják már, hogy nagy a baj az önkormányzatok háza táján. Sok helyen hiába lesz új, korrekt, szakmailag, emberileg megfelelő, a nemzetért tenni kívánó vezető, sok mindent már nem tud tenni a bankok, és farizeusok csapdájába esett (vagy szándékosan odavetett) településeken. Az MSZ honlapján erre az áldatlan állapotra mutatott rá Vukics Ferenc, és láss csodát néhány nappal később már a Fidesz is ezt harsogja.

Ez jó, mert most is, mint már ezelőtt többször, bebizonyosodott, hogy olvassák a honlapunkat. A baj az, hogy ők másképp gondolják a megoldást. Majd az EU segít! Persze, hisz az EU már csak ilyen. Ad pénzt a 4-es metróra, mentőautókra, iskolákra, na meg az önkormányzatoknak is. Miért ne. Ha meg ők nem, majd lesz pénz az Audi-tól, meg az Opel-től. Alig várják, hogy segíthessenek a Magyarokon. A nyugati cégek olyanok. Önzetlenül, és viszonzás nélkül pumpálják a pénzt Magyarországba. Végül is az elmúlt 20 évben csak a mezőgazdaságunkat, a cukorgyártásunkat, a textil iparunkat, na meg az önbecsülésünket tették tönkre. Mi az MSZ-nél még hiszünk a Magyar ember teremtő erejében, és tudjuk, hogy van kiút a válságból. Arra kérjük a Fideszt, hogy ne azoknál keresse akik válságba vitték az országot. Figyeljék továbbra is a honlapunkat! (na meg rendeljék meg a Szilaj Csikót)