Papp Tihamér plébános szentbeszéde a zalai Nagyszalán 2009. július 11-én

Nem a véletlen műve, hogy ma éppen Szent Benedek apát, Európa fővédőszentje ünnepe van. 480-ban született az olasz csizma középső táján, Nursiában. A Rómában tanuló ifjúnak hasonló élményei lehettek a széthulló birodalomról, kora erkölcsi állapotáról, a távlatok nélküli jövőről, mint ma nekünk.

A perclovagok karrierjét, a világi csillogás káprázatát ő is megszerezhette volna, s ma mit sem tudnánk róla. Helyette a magányba menekül, ahol 3 évig „érik”, imádkozik, vezekel. A Forrásból merít, s rátalál az élete értelmére, az Élet igazi távlatára. – Az emberek hamar rátalálnak, s köréje gyűlnek. Ekkor kis közösségeket szervez a jeruzsálemi ősegyház mintájára. Monte Cassinón a régi vár romjaiból kolostort és templomot épít. Szerzeteseinek regulát ír, munka, imádság, lelki olvasmány tölti ki napjaikat. Regulájának néhány alapgondolata: Ora et labora! – Imádkozzál és dolgozzál! Krisztus szeretetének elébe semmit ne tégy! Magadban a jót Istennek, a rosszat magadnak tulajdonítsd! Az üdvösség útja szűk és szoros.

Szent Benedek a szerzetesi élet megszervezője, az Egyházban való élet új távlatát vázolta fel és indította el. A bencés rend nagy szerepet vállalt Európa népeinek kultúrájában, a földművelésben, a tudomány ápolásában, de legfőképpen kereszténnyé válásában.

Mi magyarok is sokat köszönhetünk e rend fiainak, hogy a keresztény Európának nemcsak részei, hanem védőbástyái, építői, sőt sok mindenben meghatározói lettünk. Nélkülük talán nem lenne Szent Istvánunk, Szent Imrénk, Szent Gellért és Szent Mór püspökünk és logikusan következtetve az Árpádháznak oly sok ragyogó szentje. Így vált magyar népünk és egész magyarságunk nélkülözhetetlen összetevőjévé ennek a kontinensnek, amely ma súlyosan beteg.

Mi hozott ma össze? Mi keresni valónk van itt? Csak egyetlen dolog lehet, a jövő reménye. De van-e reményünk, s van-e jogunk e reményre? Hiszen ennek a megöregedett, kiégett, gyökereit is megtagadó Európának még reménytelenebb, sötétebb és sebzettebb részeivé váltunk!

A napokban került kezembe Czakó Gábor rövid írása: Válság a válságban. A Bibliát olvasó hívő ember szemével lát és keresi a választ jelen világunk eseményeire. A Jelenések Könyvének végső időkre utaló sorait idézi: „A második angyal is megfújta harsonáját, a tengerben élő állatok harmadrésze elpusztult.” Majd mellé illeszti a Természetvédelmi Világszövetség jelentését: „Az emlősök negyedét pusztulás fenyegeti. 1970 és 2005 között a szárazföldi fajok negyede, a tengeri élőlényeknek pedig 28 százaléka tűnt el a Föld színéről.”

Mindez miért következhetett be? Mert egyedül az ember lépett ki a Rendből, sőt szembefordult vele, holott éppen ő az, akire hajdan az egész teremtés bízatott, ’hogy művelje és őrizze’ a világot (Ter 2,15).

Eddig minden civilizáció kimúlt. Összeomlásuk azonban helyi jelentőségű maradt. A történelemben először jött létre olyan civilizáció, amelynek pusztulása is, fönnmaradása is mérhetetlen veszély minden földi lény számára. Ennek indoklását Charles Polányi szájába adja: „Ahelyett, hogy a gazdaság lenne beágyazva a társadalmi viszonyokba, a társadalmi viszonyok vannak beágyazva a gazdasági rendszerbe.” – Ezért alapjaiban esik szét ez a világ. Személy, család, nemzet, hit, művészet, jog, kultúra, lélek, munka, politika, szórakozás, sőt a természet is mind a gazdaság, a magánhatalmak prédája lett. Elvileg nincs semmi, ami ne lenne a Pénz szolgája. Az uralkodó nem személy, hanem Dolog, személytelen folyamatok, törvényszerűségek szövevénye, benne felelősségre vonhatatlan istenekkel, vagy inkább démonokkal, mint Pénz, Fejlődés, Piac, Tudomány, Verseny, Politikai Korrektség és hasonlók. Beszélő bálványok, amelyek megföllebbezhetetlen parancsokat osztogatnak, utasításaikat tudósok, újságírók, politikusok, pénzemberek harsogják a fülünkbe.

Az új hatalmak neve a kereszténység nyelvén Antikrisztus. A világon először jött létre vallás, kultusz és kultúra nélküli, sőt Krisztus-gyűlölő rendszer. A többszázados társadalomkísérlet csődje nyilvánvaló. Az örök isteni javak: igazság, szépség, jóság, szeretet és a belőlük fakadó emberi értékek, a család, a hűség, a közösség stb. föláldozásával nyert mérhetetlen energiát mulandó tankokra és bankokra fordította.
A konzumidióta, a korhős új törvények szerint él. A szentség élettervét elvetette, az Antikrisztus jelét viseli kezén és homlokán – gondolataiban és tetteiben. A Dolgok alá zuhant: Isten-arcát elvetette, személytelen lett, gyökértelen, nemtelen egyén (gender), termelési viszony, piaci tényező, áru. A csúcsragadozó, a Pénz urai rejtőzködnek, teljes felelőtlenségben. Ők is szolgák, ám erről mit sem tudnak. Az antikrisztusi alapőrület az üdvhelyzet nem tudása.

A magyar helyzet előnye, hogy tudjuk, mi a helyzet! Látjuk, hogy vezetőink, értelmiségünk – elit – hatalmas tömegei hódoltak be az Antikrisztusnak s kötötték az ország szekerét hozzá. Vajon mi, többiek Krisztus vagy az Antikrisztus törvényei szerint élünk-e? Ha egy pillanat alatt eltűnnének a multik, a szadibolsik, s mindenki, aki itt rombol, vajon a most szétrohadó világot próbálnánk-e újra tákolni nemzeti színekben, vagy Isten Országává építenénk-e Magyarországot?

A legfőbb kérdés valóban az, hogy lehet-e az életet az Élet Urának és Forrásának megtagadásával szolgálni? – Isten nélkül nem tudja, merre menjen az ember, nem érti önmagát, hiteles humanizmust nélküle nem tud létrehozni. – Ezek már XVI. Benedek pápa szavai abban az új enciklikában, amelyet mindössze 4 napja mutatott be a Szentszék Sajtóirodája. A körlevél eredetileg VI. Pál pápának 1967-es Populorum progressio kezdetű enciklikájának negyvenedik évfordulójára íródott, de éppen az ekkor kirobbant gazdasági válság miatt váratott a megjelenése mostanáig.

Míg a világ teljes zűrzavarban keresi a menekülési útvonalat a maga okozta szakadékból, addig Isten szavának és örömhírének közvetítője, az egyház, világosan tárja elénk a lehetséges jövő és fejlődés csodálatos távlatát. A pápa gondolatai mögött a hajtóerő az igazságban értelmezett szeretet, amely az ember – Istentől jövő – hivatásának végső tárgya.
A Caritas in veritate körlevél szíve az emberiség fejlődésének elemzése, s az antropológiai kérdés itt radikálisan vetődik fel: fennmarad-e az emberi civilizáció, alapvető vonatkozási pontok megtalálása nélkül? Lehetséges-e igazi fejlődés Isten nélkül?

Az enciklika gyakorlati apropója a gazdasági világválság volt. A második fejezet a válság jelenségét, okait, megoldását tárgyalja. A kizárólagosan a profitmaximalizálás elve által hajtott gazdasági növekedés drámai problémákat okozott, melyet kulturális megújulással, az integrált teljes emberi fejlődés megalapozásával lehet megoldani. A válság lehetőséget ad a tisztánlátásra, amelyben új vízió alakítható ki a jövőre nézve.

Az enciklika hosszasan foglalkozik a gazdaság témájával. A haszonelv alapján működő főáramú gazdaság kritikájaként a pápa megismétli elődei gondolatát, miszerint a gazdasági tevékenység végső célja a közjó, a profit csak eszköz más, értékelvű – pl. társadalmi – cél megvalósulásához a gazdaságban. A piac működésében részt kell vennie a szolidaritásnak, a kölcsönös bizalomnak, a morális, lelkiismereti és társadalmi felelősségnek.

Az enciklika tárgyalja a népességnövekedés kérdését is, szót emel a születésellenes mentalitás romboló szellemével szemben az élet tisztelete mellett.

A pápa szerint a bioetika az a terület, ahol az integrált, teljes emberi fejlődés radikálisan megkérdőjelezhető. „Prométheusz elbizakodottságához” hasonlítja a magát a Teremtő szerepébe képzelő embert, aki az erkölcs, a szeretet, az értékek és az ész együttesének figyelmen kívül hagyásával cselekszik, pusztán a technológia figyelembevételével, ami irracionálissá teszi annak használatát.

„Isten nélkül az ember nem tudja, merre menjen, nem érti önmagát” – A záró idézet Szent Pál 1 Kor leveléből való: „…a világ, az élet, a halál, a jelenvalók, az eljövendők minden a tiétek. Ti azonban Krisztuséi vagytok, Krisztus pedig az Istené.” (3,22-23)

Elképzelhető-e magyarok szövetsége – Istennel kötött szövetség nélkül? Elképzelhető-e magyarok egymáshoz és az élethez való hűsége – Istenhez való hűség nélkül? Elképzelhető-e népünk megújulása – Istenben való megújulás nélkül?

E kérdések után talán világosabb a válasz arra a kérdésre is, hogy miért jöttünk össze, mit keresünk ma itt? Mire tanít minket Szent Benedek, s mit várhat tőlünk, magyaroktól az egész világ?

Merjünk rá szívből, népünk karakterére jellemző nagylelkűséggel válaszolni, hogy rácsodálkozzon az egész világ: ezer éve nem hiába indultunk útnak e hazában, s nem akármilyen útra keltünk Szent István király és a többi szentjeink útmutatásával és fényében. Amen.