Újra magyarságismereti órák a székházban - továbbá néhány sor az ifjaktól az ifjaknak

A közelmúltban a Szilaj Csikó hetilap egy rendkívül tanulságos interjút közölt Molnár V. József néplélek kutatóval, aki rengeteg fontos üzenetet fogalmazott meg a nemzetnek és elsősorban a Magyarok Szövetségének. Nagyszerű tanítónk többek közt egy olyan ötletről beszélt, miszerint a Szövetség iskolát működtethetne a szükséges szellemi képzéshez. Hasonló gondolatok vezérlik az MSZ ifjúságát közösségbe gyűjtő Szépmező Szárnya kört, ezért ősztől hétfőnként újra megszervezzük a budapesti székházban a magyarságismeret alapjairól szóló órákat Hervay Tamás segítségével.

Ahogy tavasszal, ezúttal is minden hétfőn 6 órakor várjuk az érdeklődőket a rákospalotai székházban, a Pázmány Péter utcában (29-33. szám). A leggyorsabb megközelítéshez a 3-as metrót érdemes használni, majd ennek végállomásától, az újpesti városközponttól a 25-ös, 196-os, 104-es és 204-es buszokat egyaránt választhatjuk. A belépődíj 200 forint, amit teljes egészében a székház rezsiköltségének fedezéséhez gyűjtünk.

Előadónk Hervay Tamás az évtizedek óta tartó magyarságkutatás során kirajzolódott, kikristályosodott alapokat ismerteti a hallgatókkal - ezzel nagymértékben segíti, hogy aki cselekedni akar a nemzetéért, az a megfelelő eszközöket válassza a cél érdekében. Óráinak értelmét (amiket egyébként évtizedek óta ingyen tart, legfeljebb az útiköltséget kéri) a következőkben fogalmazta meg.

„Amíg nincs rend a fejekben, nincs rend a Kárpát-hazában! A magyarságnak meg kell ismernie, amit ősei hagytak rá örökül: ősei hitét, szavait, gondolkodását, jelzőrendszerét; ezek ismerete és használata nélkül nem lehet teljes magyarságunk.” Az általa átadott ismeretek három pilléren alapulnak. 1. Teremtésismeret, mely magában foglalja az Isten ismeretet, melyen az önismeret alapul, hiszen Isten képére, képességeire, és hasonlatosságára, tulajdonságaira vagyunk teremtve. 2. A magyar nyelv teljességben való ismerete. 3. A csillagmítoszi keretrendszer ismerete és alkalmazásának alapjai. Hiszen ha a földön is az istenit akarjuk érvényre juttatni, az égi működést kell követnünk.

A Szépmező Szárnya továbbra is szeretettel várja az érdeklődő, épülni és építeni akaró fiatalokat elsősorban személyesen az ősztől újra beinduló gyűléseken (kéthetente szerdánként az EMI-klubban), vagy levélben az msz.ifjusag@gmail.com címen. A közös cselekvéseket jelenleg a levelezőlistán szervezzük, illetve elképzeléseinket és terveinket is itt tesszük közzé és vitatjuk meg. Tervezzük azonban egy honlap kialakítását, miáltal könnyebbé válik a megismerésünk, illetve az általunk végzett tevékenység - melynek középpontjában a gyűjtőpont, gyújtópont szerep áll - is sokkal hatékonyabbá válik. A honlaphoz a vázat és a tartalmat is kidolgoztuk már, ám a megvalósításhoz, vagyis magához a honlap igényes kialakításához informatikust keresünk! Várjuk jelentkezését a fenti címen, vagy a 30/2169093-as telefonszámon!

MSZ Ifjúsági Tagozat